Melyik androidos felület a legjobb?

Ezt a kérdést amilyen egyszerű feltenni, annyira nehéz megválaszolni. Azt hogy egy felület mennyire jó, több dolog együttesen határozza meg, nem kis részt ebből szubjektív dolgok tesznek ki pl. a kinézete, de a funkcionalitás egyes elemeit is ide tehetjük, mert pl. nekem fontos a gyors keresési lehetőség a telefonon található kontaktokról, üzenetekről, és ezt nem feltétlenül a Google megoldásával képzelem el.

Ebből kiindulva erősen szubjektív lesz mindig az eredmény, attól függően, hogy kinek mi a fontos, mi a szép. Így ez a mostani cikkre is érvényes. Mos pedig dióhéjban összefoglalok néhány dolgot, ami alapján pontozni fogom a felületeket.

  1. design - Ez mindenkinél más és más, ez abszolút az én véleményem lesz. Ide vesszük a testreszabhatóságot is, ami nem feltétlenül csak a témázhatóságot jelenti, de azt is, hogy egy új Launchert rápakolva milyen lesz az összkép. Ez ugyanis nem mindig járható út, pl. a mostani Huawei P Smart-omnál egyértelműen a rendszer korlátozó funkciói miatt nem érdemes más Launchert rápakolni.
  2. funkcionalitás - Ebben is lesznek szubjektív dolgok, mert pl. nekem fontos, hogy egy felületben legyen védelem a zsebben feloldás ellen, és szeretem azt is, ha egy névjegyet a főképernyőn gyorskereséssel elérek, pláne, ha onnan fel is tudom hívni.
  3. sebesség - Ez egy elég fontos dolog, mert nem mindegy, hogy egy teljesen folyamatos rendszert kapunk, vagy egy folyamatosan dadogót. Persze nem mindegy, hogy milyen a vas alatta, de alapvetően egy gyengébb rendszeren is lehet fluid a felület, ha az jól van optimalizálva.
  4. stabilitás - Ez is egy fontos pont, bár ma már nem túl gyakori egyik gyártónál sem, hogy olyan telefont dobnak piacra, aminél naponta összeomlik a felület.

Szóval van 4 pont ami alapján mérlegelni fogunk, így az egyszerűség kedvéért 5 pont lesz az elérhető maximum pontszám is. Kezdjük is az elején.

Launcher3 - azaz a legalapabb gyári Android felület (nem a Pixel)

Ezt azért fontos kivesézni, mert sok telefonon ez fut, köztük sokak kedvencén a Xiaomi MI A1-en is!

Design: Nyers android, semmi sallang. Testreszabhatóság kimerül a világos és a sötét értesítési sáv használatában. Nálam ez csak 3 pont.

Funkcionalitás: Nincsenek a gesztusok kezelve, nincs zseb mód. Valójában semmi extra nincs. Viszont ami van, az mindig működik. Ezért 3 pont.

Sebesség: Ha legalább olyan jól van optimalizálva, mint a Xiaomi MI A1-en, akkor ok, de láttam már dadogni is, pedig nem alap telefon volt. Új korában alapvetően ok, de később, amikor már belakta az ember, elkezd kicsit lassulgatni. 4 pont.

Stabilitás: Ez megint az optimalizáláson múlik, de általában nincs vele nagy gond. 5 pont.

Összesen: 15 pont

Pixel Launcher

Design: Lényegében ugyanolyan mint az elődje, leszámítva az appok elérését, ami tényleg jó. Ezért jár a 4 pont.

Funkcionalitás: Lényegében mint az elődje. 3 pont.

Sebesség: Na ebbe nem lehet belekötni. 5 pont.

Stabilitás: Ez is ott szokott lenni a szeren. 5 pont.

Összesen: 17 pont.

Samsung Experience

Hogy miért a Samsung felületével folytatódik a sor amikor nem tartozik a kedvenceim közé? Azért mert megérdemli, mert tényleg jó, már nem az a idegörlő mint a Touchwiz volt annak idején.

Design: Ebbe nem tudok belekötni. 5 pont.

Funkcionalitás: Alapvetően rendben van, és akinek elég a Google féle keresés, az ideképzelhet 5 pontot, nekem viszont 4 pont.

Sebesség: 5 pont.

Stabilitás: 5 pont.

Összesen: 19 pont.

LG UI

A másik koreai is lassan összekaphatná magát.

Design: Nem rossz, de a Samsung-é jobb. 4 pont.

Funkcionalitás: Nálam ez is csak 4 pont.

Sebesség: Egy kicsit kényelmes, de legalább folyamatos. 4 pont.

Stabilitás: 5 pont.

Összesen: 17 pont.

HTC Sense

Sajnos ez a másik véglet. Évek óta nem tud megújulni magával a gyártóval egyetemben.

Design: Csak mert jó a témázhatóság, jóindulatból kap 4 pontot.

Funkcionalitás: 4 pont.

Sebesség: Hát, ennél láttunk már sokkal jobbat. 3 pont.

Stabilitás: Sajnos anno a One M7-emnél is előfordult, és most az új U12+-nál is vannak fagyások, ami egy több mint 200 ezer forintos telefonnál egyszerűen elfogadhatatlan! Ezért csak 3 pont.

Összesen: 14 pont.

Sony Xperia Launcher

A Sony régen amennyire iránymutató volt, mára semmi sem maradt ebből. Furcsának tartatom azt is, hogy a Sony a saját kamera rendszerével nem tud olyan  képet készíteni, mint sok más gyártó, aki a Sony-tól vásárolja a szenzort. De ez egy másik sztori...

Design: A témázási lehetőség miatt 4 pont.

Funkcionalitás: Jóindulattal 4 pont.

Sebesség: Az hibátlan. 5 pont.

Stabilitás: 5 pont.

Összesen: 18 pont.

Huawei EMUI

Design: Témázható meg minden, de csak 4 pont.

Funkcionalitás: A gyors keresés megléte és kiváló működése miatt 5 pont.

Sebesség: 5 pont.

Stabilitás: 5 pont.

Összesen: 19 pont.

Meizu Flyme

Design: A különlegessége miatt egyértelműen 5 pont.

Funkcionalitás: 4 pont.

Sebesség: Hihetetlen, de 5 pont.

Stabilitás: Anno az M3 Note-ommal sem volt baj, azóta pedig még jobb lett. 5 pont.

Összesen: 19 pont.

Xiaomi MIUI

Design: Nagyon jó a témázhatóság, ezért 5 pont.

Funkcionalitás: 4 pont.

Sebesség: A Flyme miatt csak 4 pont.

Stabilitás: 5 pont.

Összesen: 18 pont.

Összegzés:

Tudom a lista nem teljes, de nem is ez volt a cél. Nem maradt más hátra, mint megnézni a sorrendet, ezzel együtt mintegy győztest illetve győzteseket is hirdetni, bár a sorrendet nem véletlenül állítottam fel így:

1. Huawei EMUI
1. Meizu Flyme
1. Samsung Experience
2. Xiaomi MIUI
2. Sony Xperia Luncher
3. LG UI
3. Pixel Launcher
4. Launcher3
5. HTC Sense

2018-07-05

Hírek

Melyik android-os felület a legjobb?

Részletek

 


Xiaomi MI A1 vs MI 5X: avagy egypetéjű ikrek, mégis mások

Részletek

 


LG Q6: kategóriák nélkül

Részletek

 


Hemzseg a hibáktól a Google két új telefonja

Részletek

 


Mi honnan ismerős?
avagy a BlackBerry-től nyúl ma már mindenki?

Részletek

 

Látogatók száma

Tools services webmasters counters generators scripts tutorials free